Hírek
2022. Szeptember 30. 09:22, péntek |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Diáktűzoltók mérték össze a tudásukat Kurdon
Tizenhetedik alkalommal, töretlen lelkesedéssel, egy év szünet után szervezte meg idén a Kurdi Önkéntes Tűzoltó Egyesület és a helyi általános iskola a Tűzkakas Diáktűzoltó Versenyt.
A versenyre idén már hét település tizenöt csapata nevezett. A csoportos foglalkozás alatt a résztvevő diákok játékos formában készülhettek fel egy esetleges veszélyhelyzetre, valamint sajátíthatták el a veszélyhelyzet idején tanúsítandó helyes magatartásformákat.
A hét házigazda (kurdi) csapat mellett Bátaszékről, Bonyhádról, Döbrököz, Gyönkről, Gyulajról és Nagymányokról érkeztek még a versenyhez rajthoz álló tanulók.
A gyerekeket egy közös reggeli után Müller János polgármester köszöntötte, majd felkérte a Tolna Megyei Tűzoltó Szövetség képviseletében, Martinka István urat, hogy üdvözölje az iskolás csapatokat.
Az időjárás a pedagógusok, a felkészítésben résztvevők és a diákok legnagyobb örömére kedvezően alakult, így a szervezők a szabadban rendezték be a verseny állomásait. Az indulók az elméleti felkészültségüket a tűzoltó totó kitöltésénél, a koncentrációjukat, türelmüket, koordinciós készségüket labdákkal és egyéb eszközök segítségével végrehajtható feladatoknál, valamint akadálypályáknál tehették próbára. A mocsárjárás feladatnál és a kötélmászásnál a fizikai erőnlétre volt a legnagyobb szükség. 2022-ben ismét minden diák a vizes feladatokat várta leginkább. A szervezők nem csak a gyerekek tűzoltó szakmai ismereteire voltak kíváncsiak, a jövő nemzedéke egészségügyi tudását egy elméleti és két gyakorlati számban is bizonyíthatta.
A legkisebbek, a kurdi 4. osztályos csapat, a Surranó Sünök vihették haza a különdíjat. 2022-ben a fiúk küzdelmében a helyi 8. osztályos Lángosok csapata bizonyult a legjobbnak, őket kevés ponttal lemaradva a gyulaji #Legjobbak csapata követte a sorban, míg harmadikak a hatodik osztályos kurdi Tüzes Dongók csapata lett.
A lányoknál a dobogó felső fokára a kurdi Tech(nők) csapata állhatott fel, második helyen a bonyhádi Lángoló Csajok, míg a bronzérmes helyen a hetedik osztályos kurdi Firegirls csapata végzett.
A verseny végeztével a Bán Attila tűzoltó ezredes, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltósági főfelügyelője személyesen tolmácsolta az Igazgatóság gratulációját minden versenyzőnek.
Fotó: Dombóvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 20. 15:24, péntek | Helyi
35 dombóvári sportoló kapott elismerést a Sportgálán
Második alkalommal ünnepelték Sportgála keretében a legkiválóbb dombóvári sportolókat.
2024. December 18. 09:55, szerda | Helyi
Megbízható agrár-szaktanácsadás már 20 éve Dombóváron
A Dél-Dunántúl Területi Szaktanácsadó Központja a gazdák szolgálatában.
2024. December 17. 08:20, kedd | Helyi
Egy aranylón csillogó ezüstérem és sok-sok atlétapalánta a régiós versenyen
A Dél-Dunántúli régió U10-es és U12-es korosztályának csapatversenye került megrendezésre a bonyhádi Atlétika Centrumban.
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.