A Gimnázium alagsorában, az egykori múzeum előtt elsőként az iskola diákjai adtak műsort június elsején délután. Verssel, prózával, zenével és énekkel közreműködtek a következő tanulók: Borsos Bence, Müller Martin, Dávid Dorina, Litter Vivien, Nagy Mátyás, Mészöly Bálint, Farkas Péter, Szabó Vanda, Tóth Zsófia, Fehérvizi Kata, Kéri Kristóf, Nagy Máté, Nagy Kristóf, Tóth Virág, Kiss Vivien, Hajós Eszter, Molnár Diána és Papp Péter. A technikai hátteret Kőszegi Kristóf és Balogh Richárd biztosította. A műsort Pappné Farkas Gabriella és Gyarmati Gyöngyi tanárnők állították össze.

Majd az egykori szakkörről és az iskolamúzeumról Sinyi Zsolt által készített filmet tekintették meg a meghívottak. A filmen archív felvételről beszélt a néhai dr. Szőke Sándor szakkör- és múzeumalapító. A közelmúltban rögzített kockákon özvegye, a múzeum kialakítását segítő dr. Szőke Sándorné az iskolai és a városi honismereti és múzeumi munkára emlékezett. Kiemelte, hogy bár az iskolai helytörténeti tevékenységet néhai férje doktori disszertációja indította el, az korántsem volt öncélú, hiszen a tankönyvekből meg nem ismerhető tudást közvetített. Tanulóik két környékbeli ásatáson is részt vettek, amely sokukat indított fel arra, hogy a régészetet válasszák hivatásul. Dr. Csizmadia Éva egykori diák a ’70-es évek elején az attalai lakodalmi szokások témakörében végzett kutatásait és elkészített dolgozatát idézte fel. A munkában nagy segítségére volt dr. Szőke Sándor tanár úr. Bosznai József, a Gimnáziumi rajztanára az egykori iskolai kiállítás anyagát és a berendezéssel kapcsolatos munkákat elevenítette fel. A rövid dokumentumfilm végén látható archív felvételen dr. Szőke Sándor számolt be arról, hogy - látván a 2001-ben elindított városi helytörténeti gyűjtemény létjogosultságát - 2005-ben a Gimnázium akkori igazgatója átengedte az iskolai gyűjteményt az intézménynek.

A filmen elhangzottakat ezt követően dr. Szőke Sándorné egészítette ki. Elmondta, hogy a hatvanas évek pedagógiájában meghonosodó új látásmód nyomán országos mozgalommá vált a honismeret, amely a szülőföld szeretetét erősíti meg. A '70-es években Dombóváron felmerült az igény, hogy ne csak helytörténeti gyűjtés legyen és publikációk szülessenek, hanem múzeum is nyisson meg. Először egy Kodály-szobát szerettek volna létrehozni és egy nagyjából négy helyiségből álló helyre volt szükségük a helytörténeti anyaghoz. Addigra már megvolt a vasúttörténeti gyűjtemény és a faragók tábora is élénk mozgalommá vált. De akkor ezek a tervek meghiúsultak. A nyugdíjas tanárnő jelezte, egy hibát vétett a filmben: nem a szenespincében, hanem egy raktárhelyiségben indult el az iskolamúzeum. A szenespincére valószínűleg azért gondolt, mivel abban az időben folyt a központi fűtés szerelése, és rengeteg szenet és lomot kellett eltakarítani az alagsorból. Az alapítás az egység, az összefogás időszaka volt. A diákok megtanulták szeretni a lakóhelyüket, elsajátították a gyűjtőmunka és a dolgozatkészítés fogásait. Tanulságként egy idézetet említett az alapító özvegye: „Mert aki gyűjt, megőriz, megbecsül, az nem csak magának szerez pillanatnyi örömet, a közösséget szolgálja, a jövőt készíti és annak értékeket, örökséget hagy”. Mit hagyott ez az iskolai mozgalom örökül? - tette fel a kérdést dr. Szőke Sándorné. Az iskolamúzeum üzenete: az értékeket őrizni, továbbvinni kell. Siker, hogy ennek szellemében kialakult egy városi múzeum igénye, a helytörténeti munka az iskolakapun kívülre is kiterjedt. Ennek nyomán pedig 1984-ben megalakult a Városszépítő Egyesület. A szervezet értékképző szerepe nemcsak a városi múzeum létrehozásában, hanem a Gimnázium seccói történetének feltárásában, és az öregdiák szövetség segítségével az iskola bejárata feletti címeres korona visszaállításában is megnyilvánult. Gondolatait dr. Szőke Sándornak a filmből hiányzó gondolataival zárta özvegye. Az idézetet egy 2004-es kiadvány előszavából elevenítette fel: „A múzeum tehát elkészült. De befejezve nincs, hiszen ez egy állandó fejlesztés és megőrzési feladat. Vigyázni és óvni kell, hogy illetéktelen vagy hozzá nem értő kezek közé ne kerüljön. Múzeumot létrehozni és megtartani csak közös akarattal lehet.” Ehhez kívánt zárásképpen jó értékmentést dr. Szőke Sándorné.

Dr. Révész László, az SZTE Bölcsészettudományi Karának tanszékvezető egyetemi docense, az iskola öregdiákja felidézte, hogy 35 évvel ezelőtt szinte napra pontosan állt ugyanazon a helyen dr. Rosner Gyula szekszárdi régész, és köszöntőjét azzal kezdte: „Én egy sokkal nagyobb múzeumból érkeztem.” Azoknak a diákoknak, akik részesei voltak a gyűjtemény múzeummá formálásában az iskolai volt a világ legnagyobb múzeuma. Nagy szerencséjük volt, mivel olyan tanáraik voltak, akiktől megtanulták a történelem szeretetén túl a tárgyak megbecsülését, az azokkal való bánás minden csínját-bínját, a kiállítás-rendezés mesterfogásait. Ha nem becsüljük meg a régiek által használt dolgokat, sivár jövő vár ránk - mondta a professzor. Dombóváron ezt ismerték fel a gimnázium egykori tanárai, a helytörténeti kör aktivistái, akiknek voltak hazai előfutáraik. Az Európában jellemző uralkodói alapítású gyűjteményekkel szemben Magyarországon a polgári kezdeményezés volt jellemző a múzeumalapítás terén a 19-20. században. Az elindítók nem szakmabeliek voltak, hanem orvosok, papok, tanítók, és nagy harcok árán, de keresztülvitték az akaratukat. Mint dr. Révész László szomorú tényként említette, manapság olyan intézmények százainak, a vidéki múzeumoknak a léte került veszélybe, amelyek a polgárok akarata nyomán jöttek létre, generációkat neveltek értékteremtésre és értékmegőrzésre. Szavait az öregdiák professzor köszönetnyilvánítással zárta. Kifejezte, mennyire hálás azért, amiben annak idején része lehetett a Gimnáziumban, és amely indíttatás nélkül valószínűleg sohasem lett volna régész.

Kaczián János, a Tolna Megyei Egyed Antal Honismereti Egyesület elnöke, az idehaza fél évszázaddal ezelőtt mozgalommá terebélyesedett honismeret lényegét fogalmazta meg, említést téve jelentős Tolna megyei művelőiről. A nyugalmazott levéltáros a magánszemélyeken túl elismeréssel szólt a különböző egyletek, egyesületek és más megyei intézmények szerepéről is a mozgalomban. Hosszú és eredményes évek reményében a dombóvári honismereti munkásoknak jó egészséget kívánó megyei elnök ezt követően bejelentette, az általa képviselt egyesület emléklappal tiszteleg az előtt, hogy az Illyés Gyula Gimnázium Tolna megyében először alakított diák honismereti szakkört, majd annak folytatásaként iskolai múzeumot. Kaczián János kiemelte, mindez köszönhető volt az országosan ismertté lett helytörténésznek, dr. Szőke Sándornak és mindazoknak, akik pártolták, fontosnak tartották és felkarolták a helyismereti és a helytörténeti tevékenységet, felismerték a honismeret jelentőségét. A megyeiével egyetemben az Országos Honismereti Szövetség emléklapját is dr. Szenyéri Zoltán igazgatónak átnyújtó Kaczián János végül azt kívánta, hogy a Gimnázium egy város, a kis haza ismeretének példás tanítójaként továbbra is legyen otthona a honismereti tudás terjesztésének.

Az évfordulós rendezvény zárásaként dr. Szenyéri Zoltán előbb leleplezte az egykori iskolai múzeum bejárata előtt elhelyezett emléktáblát, majd ajándékokat nyújtott át a Dombóvári Helytörténeti Múzeum és a Gimnázium közös iskola- és múzeumismereti totóját kitöltő diákok közül sorsolás útján kiválasztott szerencséseknek.

Az ünnepséget követően a vendégek közül többen - köztük a későbbiekben az iskola és a Helytörténeti Gyűjtemény tárgyi emlékeivel férje oldalán megismerkedő dr. Illyés Mária, Illyés Gyula leánya - vettek részt a házigazdák által biztosított szerény vendéglátáson és beszélgetésen az iskola könyvtárában.

Szöveg és fotók: Cserveni Gábor