Hírek
2017. Augusztus 28. 15:38, hétfő |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, MTI Fotó: Rosta Tibor
Dombóvári tűzoltók a legerősebbek között
Folytatva a hagyományt, Békés megye negyedszer adott otthont a TFA (Toughest Firefighter Alive) nemzetközi tűzoltó sportbajnokságnak. Az idén hat országból százhatvanegy tűzoltó érkezett a nemzetközivé vált viadalra.
Az augusztus 25-26-án megtartott versenyt a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, az „Őrizd a lángot” Alapítvány és az Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesület közösen rendezte meg Orosházán. A kétnapos megmérettetésre az ország minden részéről érkeztek tűzoltók, de a küzdelemben részt vettek osztrák, lengyel, román, szlovák és német versenyzők is.
Az első versenynapon a hat versenyszámból az első öt feladatot – tizenöt kilogrammos ballonok cipelése húsz méteren keresztül, átmászás egy három méter magas palánkon, egy sínpályára helyezett, hetvenöt kilós fémtömb meghatározott távolságra eljuttatása egy tízkilós kalapáccsal ütve, személygépjármű motorteréből kiemelt hetven kilós akkumulátor kijelölt területre helyezése, majd egy farönkről karika lemetszése kézifűrésszel – teljes bevetési védőruhában kellett végrehajtaniuk a tűzoltóknak. A hatodik feladatnál a versenyző – védőfelszereléseit levetve – egy medencében húsz kilogrammos súlyokat cipelve kerülte meg a derékig érő vízben a kihelyezett bójákat.
A második versenynapon az első két feladat végrehajtása alatt – alapvezeték kihúzása negyven méterre, majd ötven-ötven ütés végrehajtása egy hatkilós kalapáccsal – szintén a teljes bevetési védőruhát viselték az indulók. Ezt követően a versenyzők már légzőkészülék nélkül küzdhették le az akadályokat, hogy a harmadik állomáson egy két méter magas palánkon átmásszanak, majd egy nyolcvan kilogrammos bábut cipeljenek hatvan méteren keresztül. Annak, aki ezzel is megbirkózott, és maradék erejét összeszedve legyőzte fáradtságát, két, egyenként tizenöt kilogrammos kannával kellett fellépcsőznie egy mobilállványra, hogy aztán az előre rögzített mentőkötél segítségével a talajon elhelyezett két összetekert tömlőt is felhúzza. A cél előtt végül a kannákkal együtt le kellett gyalogolnia az állványról és át kellett bújnia egy nyolcvan centiméter átmérőjű és hat méter hosszú kúszófolyosón. Ha sikerült végrehajtani a feladatot, már „csak” egy dolog maradt hátra: végérvényesen leállítani az időmérést. Volt, aki mosolygott, mások arca azonban már eltorzult a fáradtságtól, amikor a megváltást jelentő időmérőhöz értek.
A forróság a két nap alatt nem csillapodott, de a kollégák és a nézők buzdítása összes erőtartalékuk mozgósítására bírta a résztvevőket. A látványos versenyt sok orosházi kísérte figyelemmel, hangosan buzdítva a hazai és külföldi legerősebb tűzoltókat.
A két nap tizenkét próbája alapján a harminc év alattiaknál a lengyel Rafal Bereza bizonyult a legjobbnak. A harminc és negyven év közöttiek versenyét szintén egy lengyel induló, Marcin Zdzieblo nyerte, a negyven pluszosoknál pedig a szlovák Marek Slivka futotta a legjobb időt. A magyar abszolút győztes címet a Somogy megyei Horváth Dániel tűzoltó törzsőrmester nyerte el.
Tolna megyéből ketten indultak a megmérettetésen, és ahogy az évről évre lenni szokott, az idén is tisztesen helyt álltak. Nagy Kornél tű. őrmester, a Dombóvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója a magyar indulók között korcsoportjában a negyedik legjobb eredménnyel zárta a versenyt, végül azonban a legpechesebbnek járó különdíjat hozhatta haza, mivel mindössze fél másodperccel maradt el a hatodik helyezett eredményétől. Pataki Szilveszter tű. őrmester, szintén a Dombóvári Hivatásos Tűzoltó-paracsnokság beosztott tűzoltója korcsoportjában huszonharmadik lett. Gratulálunk a fiúknak az eredményekhez!
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 20. 15:24, péntek | Helyi
35 dombóvári sportoló kapott elismerést a Sportgálán
Második alkalommal ünnepelték Sportgála keretében a legkiválóbb dombóvári sportolókat.
2024. December 18. 09:55, szerda | Helyi
Megbízható agrár-szaktanácsadás már 20 éve Dombóváron
A Dél-Dunántúl Területi Szaktanácsadó Központja a gazdák szolgálatában.
2024. December 17. 08:20, kedd | Helyi
Egy aranylón csillogó ezüstérem és sok-sok atlétapalánta a régiós versenyen
A Dél-Dunántúli régió U10-es és U12-es korosztályának csapatversenye került megrendezésre a bonyhádi Atlétika Centrumban.
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.