Hírek
2017. Október 31. 08:58, kedd |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Mindenszentek idején is fontos az elővigyázatosság
November elején évről évre előfordulnak temetőtüzek, vagy olyan lakástüzek, amelyeket kegyeleti gyertya okozott.
Mindenszentek idején és az azt követő Halottak napján gyertyát gyújtunk azokért, akik már nem lehetnek közöttünk. A temetők mellett sokan otthon is gyertyákkal, mécsesekkel emlékeznek meg, emellett egyre többen töklámpást is készítenek. Az évnek ebben a szakaszában gyakran riasztják a tűzoltókat temetőben keletkezett tűzhöz, vagy olyan lakástűzhöz, amelyet kegyeleti gyertya okozott.
November első napjaiban évente átlagosan húsz olyan esethez riasztják a tűzoltókat országszerte, ahol kegyeleti mécsesek, vagy koszorúk okoznak tüzet. Az esetek többségében néhány ezer forintnyi kár keletkezik, de minden évben előfordul, hogy egy kegyeleti gyertya okoz lakástüzet, ami pedig már jelentős kockázatot hordoz.
A tűzesetek oka, hogy a mécseseket, gyertyákat gyúlékony anyagok közelében helyezik el, a keletkező lángok a temetőben a száraz avarra, a lakásban pedig a függönyön és asztalterítőn keresztül a lakás más helyiségeire is átterjednek.
A temetőtüzek megelőzhetőek azzal, hogy a szabadban csak mécsestartóban lévő mécsest gyújtunk meg, ezeket a sírtól való távozás után pedig eloltjuk. A Halloween alkalmából készített töklámpásokat és kegyeleti gyertyákat olyan biztonságos helyre kell rakni, ahol nem gyulladhat meg a közelükben semmi.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 20. 15:24, péntek | Helyi
35 dombóvári sportoló kapott elismerést a Sportgálán
Második alkalommal ünnepelték Sportgála keretében a legkiválóbb dombóvári sportolókat.
2024. December 18. 09:55, szerda | Helyi
Megbízható agrár-szaktanácsadás már 20 éve Dombóváron
A Dél-Dunántúl Területi Szaktanácsadó Központja a gazdák szolgálatában.
2024. December 17. 08:20, kedd | Helyi
Egy aranylón csillogó ezüstérem és sok-sok atlétapalánta a régiós versenyen
A Dél-Dunántúli régió U10-es és U12-es korosztályának csapatversenye került megrendezésre a bonyhádi Atlétika Centrumban.
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.