Hírek
2018. Július 02. 10:43, hétfő |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Semmelweis-napi ünnepség a Szent Lukács Kórház kápolnájában
Június 28-án Semmelweis-napot tartottak a Szent Lukács Kórház kápolnájában.
Az ünnepséget dr. Kerekes László főigazgató nyitotta meg, aki Semmelweis Ignácnak, az anyák megmentőjének az életét és munkásságát mutatta be.
A szakmai előadások sorát prof. dr. Czirák Attila egyetemi tanár, a Pécsi Szívgyógyászati Klinika Igazgatója nyitotta meg, aki a kardiológia szerepéről beszélt, majd kollégája, prof. dr. Szabados Sándor egyetemi tanár a szívsebészet fejlődésének eredményeit ismertette.
A járó- és fekvőbeteg-ellátást egyaránt végző, állami fenntartású dombóvári egészségügyi intézmény kardiológiai osztályát vezető dr. Bereczki Mária előadásában felelevenítette a szív és érrendszeri betegségekkel foglalkozó tudományág helyi történetét. A kardiológus és kardiológiai rehabilitációs szakorvos elmondta, hogy a szakrendelés mellett 23 ágyas kardiológiai rehabilitációs osztály működik. Rajta kívül még két orvos foglalkozik azokkal szívműtéten, illetve szívkatéterezésen átesett betegekkel, akiknek a többsége Pécsről, illetve Kaposvárról érkezik hozzájuk.
Kollégája, dr. Bozó János a kardiológiai diagnosztika jelentőségéről mondta el gondolatait.
Az ünnepségen a Szent Lukács Kórház vezetői emléklappal és egy szál virággal búcsúztak el a nyugdíjba vonuló munkatársaktól. A menedzsment tagjai köszöntötték Béldiné Gábor Edit korábbi ápolási igazgatót és Molnárné Rohonczi Rózsa ápolót, akiket a Megyei Egészségügyi Szakdolgozói Kamara részesített Semmelweis Díjban, valamint gratuláltak azoknak a szakdolgozóknak, akik a dombóvári csapat tagjaiként második helyet értek el a Szekszárdon megrendezett „Hivatásunk mesterei vagyunk” elnevezésű országos szakmai verseny Tolna megyei fordulójában.
„Az év orvosa” elismerést dr. Muschicz Mária főorvos, a rehabilitáció, valamint a reumatológia és fizioterápia szakorvosa, a Szent Lukács Kórház Gunarasi Mozgásszervi Rehabilitációs Osztályának vezetője kapta, aki 28 éve dolgozik az egészségügyi intézményben.
„Az év szakdolgozója” címet Tamás Judit, a Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály vezető ápolója vehette át.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 15:29, péntek | Helyi
Tűzkakas Diáktűzoltó Versenyt rendeztek Kurdon
Szeptember 20-án, péntek délelőtt általános iskolai csapatok mérkőztek meg egymással Kurdon.
2024. Szeptember 19. 16:25, csütörtök | Helyi
Dombóvári győztese van a CineFest Filmfesztivál diákfilm pályázatának
A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik díjazottja a dombóvári Juhász Barnabás.
2024. Szeptember 18. 09:56, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!
2024. Szeptember 17. 13:17, kedd | Helyi
Két baleset is történt Kapospula és Attala között pár nap alatt
Mindkét esetben súlyos sérülés történt.