Hírek
2018. Február 08. 13:08, csütörtök |
Belföld
Forrás: infovárosok/ügyészség
Szelfijük buktatta le a két pécsi tolvajnőt
Lopás bűntette miatt emelt vádat két nő ellen a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség, akik alkalmi partnerüket lopták meg, majd a lopott telefonnal készített szelfiképek buktatták le őket.
A két nő tavaly szeptemberben Pécsen egy vendéglátóhelyen szórakozott, ahol olyan férfiakkal próbáltak ismerkedni, akik az általuk nyújtani kívánt szexuális szolgáltatásért fizetnek.
Az éjszaka során megismerkedtek az ittas állapotban lévő sértettel, akivel egy idő után a sértett lakására mentek. Itt továbbfolytatták az italozást, melynek során jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztottak.
A két nő megállapodott abban, hogy a férfitől értékeket tulajdonítanak el, úgy, hogy egyikük a sértettel a lakás egyik szobájába vonul, míg a másik a lakást átkutatja és a talált értékeket magához veszi.
Ennek megfelelően az egyik nő hosszabb időre a sértettel az egyik szobába ment, míg másikuk a lakásban talált 1100 eurót, 80 ezer forintot, ékszereket, valamint mobiltelefont magához vette.
Miután az értéktárgyakat és a készpénzt megszerezték, a két nő fáradtságra hivatkozással elhagyta a sértett lakását.
Hazaérkezésüket követően az egyik nő a telefont az élettársának adta a lopott pénzzel együtt, aki a telefonnal több szelfiképet is készített magáról, élettársáról, illetve a lopott pénzről.
Néhány nap múlva a telefont értékesítésre beadták egy kereskedésbe úgy, hogy a telefon memóriájából az általuk készített képeket nem törölték, mely a bukásukhoz vezetett.
A két nő összesen mintegy 600 ezer forint lopási kárt okozott a sértettnek.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 24. 07:59, kedd | Belföld
KSH: júliusban a bruttó átlagkereset 636 700 forint volt, 13,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
A kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 400 forint volt.
2024. Szeptember 24. 07:58, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország ellenzi a kínai elektromos autókra kivetendő EU-s büntetővámokat
Magyarország ellenzi a kínai elektromos autókra kivetett európai uniós büntetővámokat és támogatja az ukrajnai háború mielőbbi rendezését célzó kínai-brazil béketervet
2024. Szeptember 24. 07:57, kedd | Belföld
Európai Bizottság: Magyarország is kaphat az árvíz sújtotta országoknak szánt uniós támogatásból
Magyarország is kaphat az Európai Unió által az árvizek sújtotta tagállamok számára felajánlott segítségből - jelentette ki az Európai Bizottság egyik szóvivője hétfőn.
2024. Szeptember 24. 07:50, kedd | Belföld
Árvíz - Vízügy: az árvíz kedden elhagyja az országot
Hétfőn Bajánál tetőzik a Duna, de az árvízi helyzet harmadfokú készültség mellett ugyan komoly, de sehol nem kritikus - közölte Siklós Gabriella.