Hírek
2017. Június 14. 15:00, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Szolgáltatóközpontot nyit a Viessmann Pécsett
A termelés után szolgáltatási tevékenységét is Magyarországra hozza a német Viessmann csoport,
a pécsi 533 millió forintos beruházáshoz a magyar kormány 106 millió forint támogatást biztosít - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
Szijjártó Péter hozzátette: a beruházással 50 új munkahelyet is létrehoz magasan kvalifikált emberek számára a fűtési, hűtési és ipari hőszolgáltató rendszerek egyik nemzetközileg is vezető gyártója.
A Viessmann 100 éve alapított családi vállalat, amely a folyamatos fejlesztésnek köszönheti piaci sikereit. A cég most a digitális fejlesztésekre helyezi a hangsúlyt, mivel ma már "egy kazángyártónak sem vasat kell eladnia", hanem szolgáltatást - mondta. A miniszter hangsúlyozta, a magyar gazdaság is akkor tud versenyképes maradni, ha össze tudja kötni a digitalizációt a termeléssel. Szijjártó Péter szerint a beruházással tovább erősödik a német-magyar gazdasági együttműködés és a szolgáltatóközpont ágazata, amely az autóipar után már a második legtöbb beruházást vonzó szektor. Kitért arra, hogy friss, első negyedévi külkereskedelmi adatok szerint 10 százalékkal nőtt a Németországba irányuló magyar kivitel, így az év végére várhatóan újból rekordot ér el az export. Michael Weber, a Viessmann üzleti támogató központjának vezetője elmondta, a pécsi szolgáltatóközpontból szerviz-támogatást és tanácsadást nyújtanak először német, majd nemzetközi ügyfeleknek.
Beck Andor, a Viessmann csoport hazai leányvállalata, a Viessmann Technika Dombóvár Kft. ügyvezetője elmondta, hogy 24 éve van jelen a cég Magyarországon, 2007-ben helyezték Dombóvárra a termelés egy részét. Elmondása szerint Pécs mellett szólt a több mint 22 ezer hallgató az egyetemen, illetve az, hogy kedvező a némettudással rendelkezők aránya a régióban, a város kiváló ipari parkkal és szolgáltatásokkal rendelkezik, valamint azokkal az ingatlanokkal, amelyekben várhatóan 2017 őszén megkezdhetik a szolgáltatásnyújtást. Elmondta, Dombóváron van a Viessmann biomassza kazán kizárólagos gyártása, és a beszállított alkatrészek 50 százalékát magyar kis- és középvállalatoktól szerzik be.
Csizi Péter (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője kiemelte, ma már több mint ezren dolgoznak a pécsi szolgáltatóközpontok valamelyikében, és a mostani bejelentés is mutatja, jól vizsgázott a város a befektetések vonzásában. Decsi István, a baranyai megyeszékhely fideszes alpolgármestere kedden pécsi sajtótájékoztatóján a beruházáshoz kapcsolódva elmondta: az önkormányzat elsődleges célja, hogy a városban élő és a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) végzett, nyelveket beszélő, jól képzett fiatalok megfelelő munkalehetőséget találjanak Pécsett.
Beck Andor kitért arra is, hogy június 20-án a céggel "mély és nagyon jó kapcsolatokat ápoló" PTE műszaki karán tartanak tájékoztatót leendő munkavállalóik számára. Újságírói kérdésre közölte azt is, hogy a beruházás pontos helyszínének kiválasztása még folyamatban van.
A közreadott sajtóanyag szerint a törökbálinti értékesítési központ és a dombóvári gyár mellett Pécs a harmadik Viessmann-telephely Magyarországon. A cég Dombóváron 280, Törökbálinton 35 alkalmazottat foglalkoztat, a mostani bejelentéssel együtt közel 400 munkavállalója lesz Magyarországon. A vállalat 2,6 milliárd forintért ruházott be Dombóváron.
Az 1917-ben alapított családi vállalkozás 12 ezer alkalmazottat foglalkoztat világszerte, éves árbevétele eléri a 2,25 milliárd eurót.
A nyilvános cégadatok szerint a Viessmann Technika Dombóvár Kft. árbevéte 2016-ban 3,8 milliárd forint volt, adózott eredménye 293 millió forint veszteség. Egy évvel korábban 4,4 milliárd forint árbevétel mellett 8,4 millió forint eredményt ért el a cég.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 10. 14:00, péntek | Helyi
90. születésnapján köszöntötték Marika nénit
Tóth Mihályné Marika nénit 90. születésnapján Pintér Szilárd polgármester köszöntötte.
2025. Január 10. 11:34, péntek | Helyi
Egy hónapon belül már másodszor bukott le egy ittas kocsolai sofőr
Idén először, de egy hónapon belül már másodszor bukott le ittas vezetés miatt egy kocsolai sofőr.
2025. Január 10. 08:17, péntek | Helyi
Megjelent a dombóvári Fekete István Kulturális Egyesület 27. emlékkönyve
Az elmúlt év decemberében jött ki a nyomdából a dombóvári Fekete István Kulturális Egyesület 2023. évi kiadványa, amely a megszokott fejezetek mellett két Fekete István írást is tartalmaz.
2025. Január 08. 13:10, szerda | Helyi
Dombóvári helyi elismerések adományozásához várják a felterjesztéseket
A felterjesztések alapján az elismerések adományozásáról februárban fog dönteni a képviselő-testület, az átadásra a várossá avatás napjának alkalmából megtartásra kerülő ünnepi gálaműsoron kerül sor.